Így telik egy Bevonó Tábor az AIESEC KVIK-en

2015.11.23 15:25

Március első hétvégéjén került megrendezésre a Helyi Bizottságunk szokásos félévi bevonó tábora, ahol 28 lelkes taggal bővült a csapatunk. Idén Csillebércen töltöttünk el 3 napot, ahol az újonnan bevontak részletesen megismerhették az AIESEC küldetését és munkásságát, és ezzel hivatalosan is a Helyi Bizottságunk tagjaivá váltak. Most a résztvevők beszámolói alapján te is bepillantást nyerhetsz, hogyan is néz ki egy Bevonó Tábor nálunk itt, a KVIK-en.

IC

 

„Múlt hétvégén részt vettem az AIESEC bevezető táborában. A tábort Csillebércen tartották, ami nagyon kényelmes volt, hiszen nem kellett sokat utaznunk és több időnk volt így a programokra és szórakozásra. A tábor elején beosztottak minket úgynevezett “homegroup”-okba, ami hatékonyabbá tette a feladatokat. Első nap  az elnök bemutatta nekünk az AIESEC csapatot, majd egy volt AIESEC-es felrázta a társaságot a pezsgő személyiségével. Ezen kívül megbeszéltük, az AIESEC MIÉRT dolgozik, HOGYAN éri el a céljait és végül, de nem utolsó sorban, pontosan MIT is tesz ez a szervezet. Este lehetőségünk volt “italokat” nyerni, amennyiben sikerült a játékos feladatokat teljesítenünk. Megkóstoltuk a Helyi Bizottság hivatalos italát is, a plenárist és rengeteg “roll collt” táncoltunk, ami nagyon üdítő volt és összehozta a csapatot. Második nap beosztottak minket arra a területre, ahol a következő hónapokban dolgozni fogunk. Este pedig egy kis sörváltóval dobták fel a hangulatot. :D Utolsó nap elmondták, melyik programban is fogunk végül részt venni, ami nagyon izgalmas és várakozással teli volt! Az egész tábor szuper volt, rengeteget tanultunk, de emellett végig remek volt a hangulat. (…)Nagyon hálás vagyok, hogy része lehetek ennek a csapatnak és köszönöm mindenkinek, hogy lehetővé tették ezt az egészet az új tagok számára. :)” (Niki)

Niki beszámolójából is látszik, mennyire tartalmas 3 napot tudhatunk magunk mögött. De vajon mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok a többiek számára?

​”​Nagyon félve vágtam bele az AIESEC-be, mint ahogy bármi ismeretlenbe szoktam, és minden túlzás nélkül úgy érzem, életem egyik legjobb döntése volt. Már az első nap sikerült egy olyan összetartó közösséget alkotnunk, amit már nagyon hiányoltam a gimnáziumból kikerülve. Úgy érzem, az egyik legpozitívabb oldalamat hozta ki ez az élménydús 3 nap, és nagyon örülök, hogy a többiek is aktívnak és vidámnak láttak végig. A tábor ráébresztett, hogy rengeteg lehetőséget nyújthat számomra a szervezet mind szakmailag, mind a személyes fejlődésemben, és már alig várom, hogy kipróbálhassam magam AIESEC-esként!​”​ (Viki)

„Már a táborban is megmutatkozott, hogy lehet egyszerre “dolgozni” és jól érezni magunkat. Amikor komolynak kellett lenni és kiállni, megosztani a véleményünket, ötleteinket, az ugyanolyan öröm volt, mint amikor először láttuk a különböző roll call-okat, hallottuk a kiáltásokat és mottókat. Már a bemutatkozástól kezdve vicces feladatokban vehettünk részt, egészen a bulikig, és a Boat-race-ig! Mindezt egy pozitív, lelkes és szerető társaságban. Nagyon élveztem az egész tábort, kár hogy hamar eltelt az a három nap, szívesen maradtam volna még.” (Bia)

“Nem igazán tudtam semmit az AIESECről és elképzelésem sem volt, hogy mire számítsak a bevonótáborral kapcsolatban. Az első nap még elég cinikusnak éreztem magam a sok boldogan táncoló ember között, de a tábor végére én is egy voltam közülük. A szervezet megismerésén kívül sok személyiség fejlesztő feladaton is részt vettünk és nagyon jó volt, ahogy folyamatosan oldódtak a gátlások! A táborból hazaérve (ugyan halálos elfáradva) de jókedvűen, motiváltan és sok új baráttal vártam az első “utasításokat” (Regina)

Viszont a lelkesedés szerencsére nem hagyott alább a tábor végével – sőt! Hétfőn már el is kezdődött az igazi munka, ami kicsit sem volt unalmas és fárasztó az újoncok számára. Az első AIESEC-es hetéről Dorina osztja meg veletek a tapasztalatait:

„(…) A szervezet pont tagfelvételt hirdetett, így miért ne alapon részt vettem a programjaikon, majd a bevonó táboron (ami óriási élmény volt) és bátran leírhatom, azt hogy 1 hét „tagság” képes volt átváltoztatni az életem. De miért is merem ezt ilyen bátran kijelenteni? Egy csapatba csöppentem, aminek a tagjai egytől egyig segítőkészek, ösztönöznek és képesek meggyőzni, hogy nincs rossz kérdés és válasz sem így bátran oszd meg minden gondolatod egy adott témával kapcsolatban.  Bekerültem egy olyan projektbe ami tapasztalatot ad, fejleszti a kommunikációt mind angol mind magyar nyelven és rengeteg kapcsolatot teremthetek vele szerte a világon.  Elkezdtem megtanulni kérdezni, ami nem is hinnétek milyen nehéz és tele vagyok programokkal! Szerintem minden napunk tele van lehetőségekkel, amiket biztos hogy észreveszünk viszont vagy élünk vele, vagy nem és többnyire nem. Én mindenesetre örülök, hogy kizökkentettem magam a komfort zónámból, mert most végre úgy érzem megtaláltam azt a környezetet, amit már szeptember óta hiányolok az életemből.”(Dorina)

 A fenti élménybeszámolók alapján szerintem nyugodtan elmondhatom, hogy mindenki számára emlékezetes volt a tábor. Viszont volt még ott 5 ember, akik nélkül nem mehetett volna minden ilyen gördülékenyen. Ők pedig a szervező bizottság csapata. Ugyan sok munkával jár, mégis hatalmas élményt jelent egy tábor szervezésében részt venni! Erről Beni, a főszervező is így vélekedik.

 „A 2015-ös tavaszi bevonótábor főszervezőjeként mozgalmas, kihívásokkal teli néhány napot éltem át. Már a tábort hetekkel megelőzően készültünk a szervezőcsapattal és a helyi bizottság elnökségével, hogy maradandó élményt nyújtsunk új tagjainknak, akik itt interaktálódnak érdemben először velünk, az AIESEC-kel. Az előzetes feladatokhoz tartozott a tábor koncepciójának kidolgozása, a szálláskeresés és foglalás, az ellátás, a logisztika megszervezése, a szükséges dolgok beszerzése és számos egyéb apróság. Az ilyen és ehhez hasonló táborok, konferenciák szervezése mindig nagy élmény szervezőcsapat számára is, az átélt és ébren töltött órák száma és a felmerülő problémák megoldása pedig kiválóan összekovácsolja a csapatot. A bevontak és a delegáltak pozitív visszajelzései azok, amik miatt megéri az energiabefektetés és be lehet vállalni a néhány napig tartó kevesebb alvást is. Összességében nagyszerű tapasztalat egy ilyen rendezvény megszervezése, bárkinek érdemes lehet szervezőcsapatba jelentkezni, aki ilyen szerepben is ki szeretné próbálni magát.” (Beni)

 Nem csak az újonnan bevontak, de a tábor többi résztvevője számára is hasznos volt ez a 3 nap. A szórakozás mellett akár mi, tapasztalt AIESEC-esek is sokat tanultunk.

Én személy szerint egy kisebb csapat vezetőjeként, facilitátoraként vettem részt a táborban. Mindig érdekes, amikor megismerkedünk az új generációval, így talán még náluk is izgatottabban vártam az indulást.:) Számomra meglepő volt, mennyire aktívak és érdeklődőek az újoncok. Ugyan a szervezet kultúrájának külső szemmel nézve fura elemeivel eleinte nehezen azonosultak, felemelő érzés volt látni, ahogy a harmadik nap végére az egész tábor együtt táncolja a koreográfiát a különböző zenékre. Izgalmas volt végigkísérni őket az első lépéseknél és látni, hogyan nyíltak meg, ahogyan telt az idő és egyre több mindenbe láttak bele, egyre több dolgot kezdtek megérteni az AIESEC munkájával kapcsolatban – hogyan váltak 3 nap alatt a csapatunk igazi tagjaivá.:)

Kinga

 

Vissza

Elérhetőség

BGE KVIK HÖK
1054 Budapest, Alkotmány utca 9-11.
I. em. 108/A HÖK Iroda

+36 1 374 6221
+36 1 374 6245
+36 1 374 6246

© 2015 Minden jog fenntartva.

Powered by BGF KVIK HÖK